
F. Ludman Edit
Lizinka és Vinka
Fruzsina
és Zsombor a vakációkat nagymamájuknál töltik, ahol mindig mesébe illő dolgok
történnek velük.
Találkoznak
két barátságmanóval, Lizinkával és Vinkával, majd Ánizscsillaggal, az
álommanóval, akikkel fantasztikus kalandokba keverednek. Eljutnak az Ezer virág
mezejére, Tündérországba, a Boszorkányok földjére, a Manóvölgyi Szurdokerdő
rejtekébe, a Kristálytóhoz.
Útjuk
során kedves állatokkal, manókkal, tündérekkel találkoznak.
Kiderül,
sikerül-e túljárniuk a boszorkány, Mormónia, valamint a gonosz gork, Tépex
eszén, hogy elérhessék céljukat.
F. Ludman Edit meséjét Fazekas Fanni
rajzai teszik még izgalmasabbá.
***
Agyafúrt
boszorkányok sem hiányoznak F. Ludman Edit incselkedő humorú, kalandos
mesevilágából. Ármánykodásukat azonban rendre meghiúsítják az ügyes kis
diák-szereplők, a jóindulatú manók sokaságának segítségével.
A nem
titkoltan természetbarát könyv kiváló iskolapéldája az észrevétlenül
tanulságos, mégis szórakoztató gyerek-történeteknek.
(Iszlai Zoltán József Attila-díjas író)
2010, 168x238
mm, 96 oldal, 1790 Ft
ISBN 978 963
9824 92 8
F. Ludman Edit
Felhőrajzolók
Illusztrációk: Laposa Zsuzsanna
Könyvborító: Révész Éva Gabriella
ISBN 978 963 9824 61 4
2009
1490 Ft

3. kiadás
Egyházi Tünde
illusztrációival
Kiszínezhető könyv
1919-ben születtem
Erdélyben, Homoródalmáson. Szüleim 1920-ban települtek Budapestre.
Szeretem a természetet,
az irodalmat, a festészetet, a zenét, a hazát és a tisztességet.
Nem szeretem a természeti egyensúllyal nem törődő, a felelőtlenül háborúskodó, kapzsi, pocsékoló társadalmat és a becstelenséget.
(Kemenes Kálmán)
„Egyszer egy királyfi
mit gondolt magába’;
ellovagol messze,
Bergengóciába.
(…)
Csodapalotában
élt a kis királylány,
kísérője is volt
legalább tucatszám.”
(részlet a könyvben lévő verses meséből)
ISBN 978 963 9824 41 6
2008, 167x237 mm, 120 old., ragasztott, füles, 1490 Ft

2008, 142x197 mm, 132 old., ragasztott, 1490 Ft
ISBN 978 963 9824 20 1
Laposa Zsuzsanna rajzaival
„Ez a könyv csak a kedves, okos, szellemes gondolatok iránt fogékony olvasóknak ajánlott! Azoknak, akiknek érzelemvilága is gazdag!”

Erdélyi népmesék
1.kötet
Bihari kincsestár
A kötet meséit gyűjtötte, gondozta: Fábián Imre.
Az illusztrációk Egyházi Tünde alkotásai.
A bihari kincsestár Nagyszalonta szülöttje, a nagyváradi költő, mesegyűjtő Fábián Imre jelentős folklórkutatói munkásságának kiemelkedő része. Az erdélyi olvasók ismerik, szeretik ezeket a meséket – reméljük, más magyarlakta vidékeken is belopják magukat az olvasók szívébe.
Jól járt el az Isten?
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy vándordiák.
Szegénynek se lova, se szekere, se pénze! Így hát gyalogosan ment, mendegélt,
amíg el nem fáradt. Hát, gondolta, már csak megpihen egy kicsinykét. A kocsiút
mellett talált egy vadkörtefát, az alá húzódott. Hanyatt feküdt, s elnézte a
fát.
- Ó, az Isten nem jól teremtette ezt a világot. Itt van
ez a nagy fa, s milyen haszontalan kis gyümölcsöt terem. Az a tökinda, amelyik
a földön fut, mekkora nagy tököt érlelt. Így gondolkodott a diák, s közben
elaludt. Arra ébredt fel, hogy egy körte az orrára esett, s bizony megütötte.
- Na, az Isten mégis csak jól teremtette a világot – igazította ki magát –, mert ha ez a vadkörte akkora lett volna, mint a tök, akkor most a fejem is szétloccsant volna.
2007, 169x238 mm, 112 old., ragasztott, 1490 Ft
ISBN 978 963 9824 09 6
Laposa Zsuzsanna rajzaival
ISBN 978 963 9824 16 4

ISBN 978 963 8341 90 7

ISBN 978 963 8341 71 6
963 8341 71 8

SZÁNTÓ
Erna
1998, 140x196 mm, 24 old.,
irkafűzött, 150 Ft
ISBN 963 8586 50 8
Nyúl
Béla naplója
1999,
142x196 mm, 44 old., ragasztott, 490 Ft
ISBN 963 8594 69 1
KEMENES Kálmán
1. kiadás: 2000, 170x240 mm, 40 old.,
ragasztott, 390
Ft
ISBN 963 9242 16 0
2. bővített kiadás: 2001, 170x240 mm, 46 old.,
ragasztott, 590
Ft
ISBN
963 9242 52 7
DOMOKOS Kázmér
2002, 170x240 mm, 32 old.,
irkafűzött, 700 Ft
ISBN
963 9242 95 0
NÁDAI
Réka
2002, 170x240 mm, 46 old.,
ragasztott, 690 Ft
ISBN
963 9242 87 X
FEHÉR MAJZIK Sarolta
2003, 170x240 mm, 78 old., fűzött, 990 Ft
ISBN 963 9502 38 3
SÁNDOR László
2003, 170x240 mm, 55 old., fűzött, 990 Ft
ISBN 963 9502 40 5
Fecske
Csabakiszínezhető könyv, Egyházi Tünde rajzaival
2004, 170x240 mm, 76 old.,
890 Ft
ISBN 963 9502 82 0
Fecske Csaba mai magyar gyermekirodalmunk egyik legkiválóbb képviselője.
A szerző megjelent gyermekkönyvei:
Se füle, se farka (gyermekversek, Koltai Évával, 1980)
Tücsökmesék (1993)
Hol voltam (gyermekversek, 1996)
A kiskondás (mesék, 1999)
... Egy kiégett villanytörpe mit sem ér. Mert mit csinál egy villanytörpe? Világít a sötétben, miután Bapapóka becsavarta a foglalatba.
– Ha Lillát csavarnád be, ő is világítana? – kérdezte Ákos vitéz, aki igen kíváncsi természetű volt.
– Á, dehogy, a világításhoz csak a villanytörpék értenek – mondta Bapapóka. – Áramot fogyasztanak és világítanak.
– Én is szeretnék áramot enni! – mondta vágyakozva Ákos.
– Én is! – mondta még vágyakozóbban Lilla.
– Az áram igen veszélyes dolog. Ha megérintitek a vezetéket, megráz benneteket, akár halálos ütés is érheti az embert.
– A villanytörpét nem érheti?
– Őt nem, neki direkt jót tesz az áram.
Fehér
Majzik Saroltakiszínezhető könyv, Egyházi Tünde rajzaival
2004, 170x240 mm, 104 old.,
1100 Ft
ISBN 963 9502 68 5
Fehér Majzik Sarolta újabb gyermekkönyvével tanúsítja, hogy mindaz a lelki tisztaság és szépség, amit gyermekként megtaláltunk, tovább él bennünk.
Kiskamaszok is ugyanolyan örömmel, szellemi izgalommal olvashatják eme kedves, fantáziadús, leleményes történeteket, mint az idősebb korosztályok képviselői.
Judit és Jánoska senkinek nem beszélt Sanyi manóról. Attól féltek, hogy valaki kineveti őket, vagy azt mondja, csak álmodták az egészet. Így titokban, nyugodtan várakozhattak egy második találkozóra.
Egy szép őszi napon kirándulásra készültek a Parkerdőbe. Anya azonban kijelentette, hogy addig nem indulhatnak el, amíg kész leckéiket be nem mutatják. Buzgólkodtak hát nagyon. Jánoska első osztályos volt. Füzetébe ákombákom karikákat és vonalakat rajzolt. Ha belefáradt a munkába, megállt egy pillanatra, és kisimította arcából gyűrűkbe göndörödő szőke haját, vagy átkukucskált a szomszéd asztalhoz, amelyik mellett Judit ült és dolgozott. Ő harmadikos létére már fogalmazást írt a nyárról.
– Rajzolj piros karikákat is! – szólt Jánoskának.
Jánoska kinyitotta a tolltartóját. Legnagyobb ámulatára színes ceruzái közül egy mókás arcú, tarka sapkás kis manócska nézett rá.
– Sanyi manó! Sanyi manó! Csakhogy végre újra látunk! – örvendeztek a gyerekek.
Győrfi
András Ernőkifestő, Sipos Nóra rajzaival
2004, 202x285 mm, 32 old.,
700 Ft
ISBN
963 9502 54 5
Zsuga
MiklósKiszínezhető könyv, Egyházi Tünde rajzaival
2004, 170x240 mm, 120 old.,
990 Ft
ISBN
963 9502 81 2
A szerző három megjelent verseskönyve mellett a Manóbál az erdőben című mesekönyve látott napvilágot, valamint több mesejátékát mutatták be.
Zsuga Miklós meséi a magyar gyermekirodalom legszebb, legnemesebb hagyományait követik. Legközelebb a népmeséinkhez állnak, úgy a gondolatiság, mint a hanghordozás tekintetében. Bölcsesség, derű, játékosság, kedves huncutkodások jellemzik e kiváló meséket.
Idézet Bánffy György Kossuth-díjas színművész Zsuga
Miklósnak írt leveléből:
„...Unokáimmal is elolvastattam írásait. Mindegyiknek igen
tetszik. Bárcsak ilyen szövegek szívódnának a magyar gyermekek agyába, szívébe
a szörnyű amerikai horrormesék helyett.”
Zsuga
MiklósKiszínezhető könyv, Egyházi Tünde rajzaival
2005, 170x240 mm, 148 old.,
1200 Ft
ISBN
963 8341 00 9
Harmat Peti
voltaképpen Hüvelyk Matyi testvérének tekinthető. Csöpp termete ellenére
hihetetlen bátorságról tesz tanúbizonyságot. Megmenti a háromlábú lovat a
pusztulástól, aranyat szerez Aranyországból, megvív a gonosz erőkkel, a pókkal,
a boszorkánnyal, és számtalan más izgalmas élethelyzetben is helytáll.
2007,
ISBN
978 963 8341 76 1
2007, 169x243 mm, 66 old., keménytáblás, 1600 Ft
ISBN 978 963 9824 02 7
Ebben a könyvben
versajándékok vannak – szülinapra, karácsonyra egyaránt.
Okos, csalafinta,
vidám versek, a magyar nyelv rejtélyeiből, szépségeiből építkezők.
Ebben a könyvben
szép, kedves, elgondolkodtató rajzok is vannak a versekhez, a rövid történetekhez.
Ezt a könyvet jó
szívvel ajánlhatom gyermekeknek, igényes szülőknek, nagyszülőknek,
pedagógusoknak
– de a titokban
gyermekirodalmat olvasó felnőtteknek is. Valljuk be: sokan vagyunk…
Dr. Balázs Tibor
2006,
238x169 mm, 168 old., ragasztott, 1200 Ft
ISBN 978 963 8341 69 3
Balatoni Virág Balatonlellén él és alkot.
Meséi, elbeszélései számos gyűjteményes kötetben láttak napvilágot.
Balatoni Virág nevét már sokan ismerik,
meséit sokan olvassák.
A szerző jól érti a ház körüli aprónép
világát, rejtélyeit. Tud példázatokat fogalmazni, hiszen a falusi gyermekek
sorsába
élesen belelát, érzelmesen és tanulságosan
világít rá sorsukból adódó örömeikre, bánataikra. Meséinek harmadik vonulata
maga a tündérvilág, amelyben a lények különös
adottságaik révén tűnnek ki, szépségeikkel, csodáikkal, árnyoldalaikkal.
Hagyományos gondolat-, és stílusvilágú meséit
és történeteit szeretettel ajánlom.
Dr. Balázs Tibor